Halpaprikás juhtúrós csuszával, szalonnapörccel


A családom személyes kedvencei közé tartoznak a halból készült ételek. Egy jól elkészített hal isteni fogás.
Nemrég kaptam egy frissen fogott csukát és juhtúróm is akadt a hűtőben, így arra gondoltam, hogy egy klasszikusnak számító magyar fogást készítek belőle.
Isteni lett a végeredmény.

Hozzávalók

1 kg nagyobb fajta halfilé (csuka, harcsa, ponty)
2 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
2 paradicsom
1 tv paprika
pirospaprika
tengeri só
frissen őrölt bors
olaj
2 evőkanál liszt
2 dl tejföl

A csuszához

25 dkg csuszatészta
250 g juhtúró
20 dkg füstölt szalonna
2 dl tejföl


Elkészítés

Lényegében pörköltalapot készítek a felaprított vöröshagymából, fokhagymából, amit olajon megpárolok, hozzáadom a felaprított paprikát és paradicsomot. Ízes, szaftos és sűrű alapot szeretek készíteni belőlük. Majd sózom, borsozom és meghintem pirospaprikával.

Amikor az alapom már kellően összeesett, arra gondoltam botmixerrel segítek a tökéletes állag elérésében. Egy kis liszt segítségével krémes masszát kaptam.
A felkockázott csuka darabokat belecsúsztattam, felöntöttem kevés vízzel, óvatosan összeforgattam, majd rövid idő alatt összepároltam őket, úgy kb. 8–10 percig. 
A tejfölt ez esetben kihagytam, csak egy szimpla paprikás alapot szerettem volna. 

A füstölt szalonnát apró kockákra vágtam, kisütöttem, majd a pörcöket kiszedtem a zsírjából és félretettem. 
Közben lobogó sós vízben kifőztem a csuszatésztát. Leszűrtem, és összekevertem a szalonna kisült zsírjával, a juhtúróval és két evőkanál tejföllel.

Tálalásnál sem bonyolítottam túl a történetet. Egy mélytányér aljára halmoztam egy kisebb adagot a csuszából és a halpaprikásból, valamint a tetejét megspékeltem a ropogósra sült szalonnapörccel.

Jó étvágyat,
Adrienn








Megjegyzések

Népszerű bejegyzések